Kedves barátom!

Nem hagyhatom szó nélkül a napokban közzétett cikkedet az alterról. Egy kommentbe nem akartam mindent besűríteni, ezért úgy döntöttem, hogy inkább egy bejegyzéssel válaszolok és reagálok az elhangzottakra.

Lássuk, először is én is leszögezem, hogy nem értek (sajnos) a rock műfajaihoz. Én pusztán "tetszik vagy nem" alapon művelem ezt a zenehallgatást. Nem vagyok szakértő, bár bizonyos dolgokról már hallottam, ezeket akarom többek között felvonultatni.

Én úgy gondolom, hogy az alter stílust leginkább úgy lehetne megfogalmazni, hogy egy olyan zenei stílus, ami hangszereit tekintve leginkább a rockhoz áll közel, köszönhetően a gitárnak és a dobnak, de sok egyéb hangszerrel is kibővülhet, és ez adja az egyediségét. Véleményem szerint az egész dolog abban gyökerezik, hogy szakítsunk a hagyományokkal, hozzunk létre valami egyedit, eredetit. Tartalmaz pop-os elemeket is, sőt... bármilyen stílusból meríthet az elektromostól a pop-on át akár még a rap-ig is. Elég nehézkes szerintem körülhatárolni, de hangsúlyozom, az egyediségen van a hangsúly.

A klasszikus értelemben vett alternatív rock egy kicsit más, mint amiről mi itt valójában beszélünk. Utánaolvastam, szóval ezt készpénzre veszem. Az a 80-as, 90-es években volt meghatározó műfaj elsősorban USA-ban és Britanniában, kissé vegyült a pop-pal, de alapjában nem mondott ellent a rock ősi szabályainak. Lehet ebből gyökereztetni, de akkor mondjuk inkább azt, hogy ennek is egy szélsőséges válfaja.

Igazad volt viszont abban, hogy egy életstílust is takar maga az alter. Kimész az utcára, és el tudod dönteni, hogy azok a tinik, mert ugye főként rájuk jellemző ez a stílus, altrosok. Hogy miért? Akik már túl vagyunk a tinédzser korszakunkon, azok tudjuk, hogy ilyenkor mi zajlik le egy ilyen korú fiatalban. Így merem mondani, hogy a különbözni akarás, a lázadás jelképe is lehet akár ma az alter. Nagyon jól megfogtad az öltözködés jellemzőit, a karkötők rengetegétől a vászon tornacipőig. Talán a keresztbe tett táskát hagytad ki. A rasztahaj azonban még mindig elsősorban a reggae stílust jelképezi, igaz az alter színes mivoltából követlezőleg ma már akár az alterosok is rasztáznak. Nem éppen kreatívnak nevezném az öltözködést, maradnák az egyedi, különbözni akaró és kirívó szónál.

A másik dolog amibe belekötnék, az a menő szó. Ki határozza meg, hogy mi a menő dolog? Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Menő az, ami trendi? Menő az, amit mindenki szeret? Menő az, amit mindenki utánozni akar, mert jónak találja? Talán mindegyik, de teljes mértékben szerintem egyik sem. Érdekes kérdés, lehetne rajt filozofálgatni, én most ezt nem teszem. Annyi biztos azonban, hogy nem mondanám az alterra, hogy menő, inkább azt, hogy sokan szeretik, de még messze nem annyian, mint mondjuk a disco zenét (legyen az techno, house, dance, progressive, trance, akármi más hasonló).

A magyar vonatkozásokban nagyjából igazad volt. Az azonban már ebből is látszik, hogy mennyire nem körülhatárolható dolog az alter. Egy Kispál dalt nagyon nem tudok egy lapon emlegetni egy Vad Fruttikkal, vagy épp egy Quimbyvel. Mindegyiknek megvan a maga sajátossága, ami miatt szereted, vagy épp nem bírod meghallgatni. Én egy előadón belül is vagyok így, talán pont ezért jó az alter.

Van még egy dolog, amivel viszont nagyon nem értek egyet, az a szövegekről alkotott véleményed. Valóban igaz, hogy mesterművek a szövegeik, méghozzá nekem pontosan a zseniális rímek és képek miatt tetszett meg a stílus. Egyedi élethelyzetek, egyedi gondolatok, mégis azonban magadra ismersz a sorok között, azonosulni tudsz az elhangzottakkal. A zene olyan amilyen, nagyjából illeszkedik a hangulathoz, és pontosan ez teszi hallgathatóvá, szerethetővé az egészet. Én abszolút nem érzek rajtuk izzadságszagot, nem érzem erőltetettnek, legalábbis a nagyon nagy többségét semmiképp. Az előadásmód pedig zenekar függő, ebben is mindenki megtalálja sajátját. Általánosítani itt sem érdemes, mivel a szép dallamos énektől, a rap-pelt szövegekig minden előfordult, ami viszont a már korábban általam említett stílusok mixéből adódik. Az biztos, az alter szövegisége a legnagyobb erőssége a műfajnak, legalábbis én ezért szeretem annyira.

Azon pedig, hogy ki miképp értekezik egy zenéről, nos ezen szerintem értelmetlen és felesleges is vitatkozni. Ízlések és pofonok különbözőek ugye... Én azt mondom, mindenki találja meg a magának legjobban testhez álló stílust, műfajt, művelje azt, és ne törődjön azzal, hogy mit mondanak mások. Én elsőre semmire nem mondok nemet, meghallgatom, és eldöntöm, hogy mi a véleményem róla.

Záró gondolatként egy dolog még eszembe jutott. Költői és zenei szabadság, igen, talán ezzel a két szóval lehetne legjobban összefogni az alter lényegét.