Felnőtt. Mit jelent ez a szó? Eddig különösebben nem gondolkoztam el a jelentésén, de történt egy s más ezen a hétvégén, és azt kell hogy mondjam, bizony elkezdtem gondolkodni rajt.

Nézzük először nyelvtanilag. A felnőtt szó főnév, és tisztán látszik, hogy tulajdonképpen befejezett melléknévi igenév is lehetne, méghozzá egy igekötős ige (felnő) az alapszó. A nő ige pozitív irányú változást, teljessé válást jelent. A fel igekötő a pozitív voltát még inkább hangsúlyozza, kissé magasba emeli képletesen értve. Talán a legjobb szinonimája az érés, éretté válás. Túlspirálás befejezve...

Hogy mi takar még e szó... Hát arra az emberre mondják, hogy felnőtt, aki elmúlt 18 éves. Eddig ezt így tekintettem én is, azonban erről csak a jog rendelkezik így, bár ott is cselekvőképes a pontos meghatározás. A lényeg, hogy tudatában van a cselekedeteinek, teljes felelősséggel tartozik tetteiért az élet minden területén. Ismeri a dolgok következményét, elégséges tapasztalattal rendelkezik döntéseinek meghozásához. Csakhogy és de, ez nem minden esetben igaz a "felnőttekre".

Történt ugyanis, hogy osztálytalálkozót rendeztem egy volt osztálytársammal és barátommal, akivel tényleg komolyan vettük a dolgot, szívünket, lelkünket befektettük, hogy mindenkinek jó legyen az időpont - bár tudtuk, hogy ez lehetetlen feladat - és igyekeztünk a mindenkinek megfelelő ételt és italt összeállítani. Egy 15 fős találkozó lett volna, ami önmagában nem sok. Egy ember mondta vissza korábban, hogy ő nem tudja a munkahelyén elintézni az estét. Tudomásul vettük. Így állt a helyzet 5 nappal az osztálytalálkozó előtt.

Hétfőn felcsörögtük az osztályfőnököt, hogy akkor mivel tudna kijönni. A ledöbbenés legdurvább formáját kell elképzelni, amikor közölte velünk, hogy nem tud eljönni, mert "közbejött egy esküvő". Próbáltuk győzködni, de nem sikerült. A többiek megszavazták, hogy tartsuk meg így is, mert legközelebb necces lenne sokaknak a szabadságkérés a munkahelyen. Volt egy kis keverés az italokkal is, de sikerült külső segítséggel azt is megoldani.

Eljött a szombat reggel, amikor kipakoltunk a vendéglőhöz. Rendező kollégám közli velem, hogy tegnap este beszélt az egyik épp nyaraló volt osztálytárssal, hogy mégsem tud hazajönni a Balatonról. Én eddig is csodálkoztam rajt, hogy haza fog jönni, és teljesen megértettem volna azt is, hogy nem jön el, de akkor miért az utolsó nap kell ezt megtudni. Ekkor azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem történhet. Csalódnom kellett, óriásit...

Kicsit szundítottam délután, mégis, korán is keltem, húzós és hosszú lesz az este, pihenek egyet. Délután 4 órakor csengetnek, mit ad Isten, kedves kolléga úr a kapuban. Látom az arcán - már amennyire láttam frissen felkelve - hogy nagy baj van. Kimegyek, közli velem, hogy épp egy volt osztálytársunknál volt, aki közölte vele, hogy kapott egy e-mailt, amelyben az áll, hogy mivel az egyik csaj osztálytársunk nem jön el, ezért ő sem (szintén csaj). Ledöbbentem. 3 órával az osztálytalálkozó előtt kell megtudnunk, hogy 2 ember nem jön el, ráadásul tulajdonképpen nem is nekünk szóltak, hanem úgymond pletykaszinten jutott a tudtunkra. Most erre varrjon gombot valaki.

És akkor a felnőttség fogalmának kérdése ekkor vetődött fel bennem. Átgondolták ők egyáltalán azt, hogy mit művelnek? Komolyan gondolták ezt, hogy 3 órával az osztálytalálkozó előtt eldöntik, hogy nem jönnek el vacsorára. Egyrészt a kaja meg volt rendelve, igaz felhívtam az illetékeseket, hogy van két gyöngyszem, akik épp most gondolták meg magukat, de hát ők sem tudtak mit csinálni, az étel már javában rotyogott a fazékban. Én kértem elnézést. Fizessem ki az adagjukat, és menjek oda könyörögni, hát ezt kellett megélnem. Még nem voltam behajtani a pénzt, de meglesz. És akkor ők a felnőttek, az iskolából kimaradt, dolgozó emberek. Van bennük felelősségtudat, vagy egy kis emberség, hogy a másikkal nem lehet így kiszúrni? Hát nem hinném. Rájuk tudna ezek után bízni valamit is, mert én többet azt sem hiszem el nekik, amit kérdeznek, annyit megmondhatok. Az egyik elhatározza, hogy mégsem jön, amire a másik, hogy akkor én se. Van szabad akarata a másiknak, vagy egyáltalán akarta ezt? Semmi gond nem lett volna, ha az elején megmondja, hogy sajnálom, de nem hiányoztatok az elmúlt 5 évben, aki hiányzott azzal pedig tudtam tartani a kapcsolatot, nem megyek el. De nem, ehelyett utolsó pillanatban, más szájából kellett a tudtunkra adni.

Hát így jártam, jártunk. Aki olvassa gondolkodjon el szerintem egy kicsit rajta, mert talán nem fog ebbe a hibába beleesni, mint én, vagy nem fog így viselkedni másokkal. Utólag megjegyzem, hogy az osztálytalálkozó remekül sikerült így is, talán jobb is, hogy olyan emberek nélkül voltunk újra együtt, akik nem vágytak erre az estére. Az osztály magja egyben volt, és ez az, ami igazán számított. Köszönet nektek, és ha előbb nem, újabb 5 év múlva egy hasonlóan remek osztálytalálkozót hozunk össze.