Mi minden fér bele két napba? Hát elég sokminden. Ha az embernek a nyári munkája csak az egy hétvégés nyaralást engedi meg, akkor kénytelen sűrű programot szervezni. Hát ezzel mi is így voltunk idén.
Történt ugyanis, hogy mivel nyáron kézbesítőként tevékenykedem és keresem kenyerem, és az ügyfeleknek kézhez kell juttatni a küldeményeket, és érdekesen hangzana, ha a helyettest helyettesítenék, szóval lényeg a lényeg, hogy a hétvégét tudtam csak szabaddá tenni, hogy kipihenjem magam nyaralás formájában. Egy 5 fős társasággal sikerült összeegyeztetni az időpontot, és így leugrottunk a Balatonra.
Szombat-vasárnapra terveztük be a kikapcsolódást. Azon a héten tisztult le, hogy mégis hol és miképp lesz szállásunk. Nem volt szükségünk nem tudom én mire, csak egy kis helyre, ahol megszállhatunk. Végül Szántódon sikerült szerezni egyet. Én voltam a driver, sorban kapkodtam fel szombat reggel az emberkéket. Egy 200 km-es út várt ránk. A Veszprémi Tesco-zás után Szántódra értünk délre. Megmutatták a szállást, ettünk egy jó ebédet, és egy kissé meglepő ténnyel kellett szembenéznünk, Szántódon nincs strand, csak kompállomás. Irány át Zamárdira, ahol már azért ismerősebb volt minden, még kísértettek a két évvel ezelőtti emlékek. A víz kellemes, a strand teljesen jó volt, nem csalódtam. Egy kicsit hasat süttettünk, aztán vacsorázás háznál, és kezdődött az italozás. Ráhangolódtunk az estére, aztán irány vonattal Siófok.
Az állomáson haverunk nagy show-t rendezett a Jimbo hatására. Megcéloztuk az Aranypartot. Feelinges pubok, szép csajok, víz, homok, jó hangulat, remek társaság, minden megvolt, egy helyen. Animal Cannibals tolta a nagyszínpadon, de sajnos ott utána nem a mi szájízünknek megfelelő stílusban nyomták a zenét. A kisebb pubokban azonban zajlott az éjszakai élet. Egy jókora német társasággal partyztunk sokat, mindenhol összefutottunk velük. Az egyik bárban egy üveg tequilát öntöttek szét a pulton, meggyújották, hatalmas jól nézett ki, és kegyetlen hangulatot varázsolt. Egy kis pihenés a mólón részegcsajfürdőzéssel egybekötve, aztán még toltuk hajnalig a dance-t egy bárban. Óriási tömeg a 3:55-ös vonaton.
9-kor ébredés saját magamtól, reggelizés, és az éjjel megálmodott menetrend megbeszélése. Irány a déli parton végig, megcéloztuk Vonyarcot. Az idő kissé megváltozott, csöpörgő eső, csak néha kisütő nap. Egy pizza belefért, és nem hagytuk ki a strandolást sem. A víz jóval hűvösebb, mint Zamárdiban, de még elviselhető. Délután közepén idulás hazafele. Kemenes alján sült csirkével vártak minket, jóllakás után eggyel kevesebben indultunk a maradék útra. Kis vendéglátás nálam, távoli haverral vonatvárás és várt az otthon.
"A nyaralás messze száll, sok emlék visszajár, hányszor elmúlt már, de újra vár a balatoni nyár..."
Utolsó kommentek