A sport szórakoztat. Hogy ez a mondat mennyire igaz, arra egy kis sztorit hoztam bizonyítékul.
Jött az ötlet, hogy menjünk le kajakozni egy kellemes nyári délelőtt. Hát menjünk, van úgy öt ember, akikkel le is megyünk. Bridge-ből a jóöreg sportpártolóival kikölcsönöztünk két csónakot. Már itt kezdődtek a problémák. Történetesen kenu csónakokat kértünk, egy 2 személyeset és egy 3 személyeset, amiből 4 lett. A 2-eshez kajaklapátokat hoztak a haverok, míg mi hárman rendes kenu lapátokat.

Sikerült vízre tenni a tutajokat, de a páros bandánk nem igazán tudta árral szembe irányítani a hajót. Mi olyan jól elkaptuk a ritmust, hogy pillanatok alatt szem elől vesztettük őket. Híd alatt, Aranypart mellett, már a Püspök-erdő közepén járhattunk, amikor visszafordult. A többiek sehol. Ezek biztosan megforgatták a csónakot, gondoltuk.

Gyorsabban értünk vissza, vitt minket a sodrás is. Látjuk ám, hogy a Bridge stégjén póló nélkül feszítenek a drágák. Megosztották velünk élményüket, miként estek ki a csónakból, és miként szenvedték ki a partra a kenut. Hát ti valamit nagyon rosszul csináltatok, mondtuk nekik, mert mi ha akartuk volna, se tudtuk volna felborítani a holmit.

Nah, szájhős haverunk az egyik már vízes sráccal annak rendje és módja szerint bepróbálkozott, és nem lepődtünk meg, nem lett hosszú a történet. A második lapátolásnál már fejjel lefele állt a kenu, de hamar sikerült kimenekíteni a vízből.

Én már nem voltam ilyen szerencsés. Igen, én is bevállalkoztam a kettesre is. Gondoltuk Lacikámmal, hogy mi már összeszokott páros vagyunk, hát menni fog. Az elindulás ment is, de amikor menetirányba fordultunk volna, akkor nem kerültük el a borulást. A Duna közepén voltunk, vitt a sodrás. Egyik kezemben a hajó, másikban a lapát, lábbal épphogy ellen tudtam tartani a sodrásnak, lejjebb nem mentünk. Nem maradt más választás, kikecmeregni a partig, ott már leér a lábunk, és vissza a stéghez. Térdig érő iszap, de csak sikerült kimenteni a dolgokat.

Hát pedig még van időnk visszavinni a hajókat, akkor menjünk még egyet a négyessel, azzal nem lehet borulni. Most négyen ültünk bele, én csak mint potyautas, evező nélkül. A gyalogós hídig mentünk csak, valamit lehet, már éreztünk. Ahogy fordulunk vissza, érzem hogy nagyon befele dől a dolog. Próbálok ellentétesen dőlni, de kollega úr már ugrik, és hát én is vele, majd a többiek is. A hídon épp egy biciklis csoport haladt, nagyot röhögtek rajtunk, és egy tapscunamival értékelték a mutatványt.
Kormányosunk még nem volt vizes, most ő is megkapta. Nagy sikoltozás, hogy milyen hideg a víz, és hogy mi szemetek direkt csináltuk. Pedig nem. Belekapaszkodik a csónakba, ami egyre csak telik vízzel. Evezők is szerte a Dunán, szedjük őket össze, aztán visz lefele a sodrás, de a csónaknak alig látszik már ki csak a csúcsa. Nem semmi volt kibányászni a vízből, megszenvedtünk vele.

Nagy élmény lett ez a kis vízi kaland. Lesz még ilyen alkalom, biztos vagyok benne.  Egy dolgot már tudunk, ha nem akarsz borulni, akkor eggyel több főre bérelj csónakot, mint ahányan vagytok. Mindenkinek tudom ajánlani, remek kikapcsolódás.